BESZÁMOLÓ
 
A Hodászi Roma Tájház, Alkotóház és Gyerekház tevékenységének támogatása
 
ROMA-NEMZ-CISZ-22-0211
 
A támogatás lehetővé tette, hogy az Alkotóház és a Gyerekház folyamatosan nyitva álljon a helyi lakosok számára. Elsősorban azok a lakosok vettek részt a programjainkon, akik itt a 2-es szegregátumban élnek, a környező 5 utcában. A közüzemi díjakat kitudtuk fizetni a támogatásnak köszönhetően. A tájházban önerőből kifestettünk, és a kerítést elbontottuk, mivel már nagyon meg volt rongálva. Az irodában a telefont, az internetet, a fénymásolót és a nyomtatót egész évben ingyenesen használhatták a rászoruló családok. Segítettünk az ügyfélkapu-, az internetbank használatában vagy email címet nyitottunk az ügyfelek kérésére. Az Adománytaxi jóvoltából 2 alkalommal tudtunk ruhát, cipőt, edényeket és élelmiszert adni a rászoruló családoknak. A Gyerekház udvarának virágosításában a szülők szívesen segítettek. A tervezett programjainkon idén többnyire a gyerekkorosztály vett részt valamint az egyetemisták. A nyírbátori, a hodászi óvodásoknak nagyon tetszett a tárlatvezetés a tájházban, a közös játék az udvari népi játékokkal. A debreceni református és az evangélikus roma szakkollégisták nem csak hozzánk látogattak el, hanem a Lina Kulturális Tanösvény kapcsán a református és a görög katolikus templomba is ellátogattak az egyesület elnökének vezetésével. A helyi roma nevelőszülőket kértük meg, hogy vegyenek részt a beszélgetéseken, aminek ők és az egyetemisták is nagyon örültek. Ez most már egy megszokott programja az Alkotóháznak. Továbbra is együttműködünk a Nyelvtudományi Kutatóközponttal, idén a kutatók éjszakája programban vettünk részt. Emellett folyamatosan részt vettünk a gyermekeknek készített mesetár, mesepályázat előkészítésben és megtartásában.
 
A Gyerekházban megünnepeltük a karácsonyt, a szülőkkel díszeket készítettünk a fára és süteményt sütöttünk. A karácsonyi ünnepséget egy zenés műsorral és óriás bábbal köszöntöttük. A mikulás ajándékokat a télapó a gyerekházba hozta a gyerekeknek. Folyamatosan helyet biztosítunk a helyi cerhara folklór együttesnek. Együttműködünk a Budaörsi Tanoda és a Humanae Vocis Alapítvány vezetőségével. A nyírmihálydi és a nyírkátai roma civil szervezetek -Fogd meg a kezem, Együtt Segítsünk Egymáson- elnökeivel támogatjuk egymás munkáját a közösségfejlesztés, a szociális tevékenység, és a jobb információáramlás tekintetében. A helyi anyaotthonnal is sokat fejlődött a kapcsolatunk. A Kántorjánosi Gyerekház vezetőjével jó szakmai kapcsolatot ápolunk. Egy alkalommal szerepeltünk a Karc FM rádióban, és a SZ-SZ-B megyei podcast adásban.
 
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg Podcast - Rézműves Melinda
 
 
 

Kik viszik az emlékezés virágait? - Karc FM

 

https://ujpestmedia.hu/tovabb-tart-az-elso-roma-noi-talkshow-diadalmenete/

https://ujpestmedia.hu/cimkek/rezmuves-melinda/

https://www.terrorhaza.hu/hu/hir/2022-03-21-hosnek-lenni-ellenszelben-megnyilt-az-egyutt-

szabadon-kiallitas-hodaszon

 

 

 

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 33

Tegnap 24

Héten 112

Hónapban 424

Összesen 43204

Jelenleg 2 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.