Mind a vesszőfonás, mind a szövés mint népi mesterség nagy múltra tekint vissza a térségben. Több olyan családot, mestert tart nyilván a Roma Tájház, akik generációk óta művelik ezt a hagyományt. A vesszőfonás jellemzően a magyarcigányok között népszerű.  A tájház gyűjteményében számos tárgy megtekinthető ezek közül. Célunk, hogy ez a tudás ne vesszen el, és a ma felnövő nemzedék is ismerje meg ezeket a mesterségeket és sajátítsa el az elméleti és gyakorlati ismereteket.
Az elméleti foglalkozások során a résztvevő fiatalok megismerhetik a vesszőfonás és szövés hagyományos mesterségek történetét és fortélyait. Az ismeretszerzés kiterjed az ökológiai és néprajzi ismeretekre, hagyományokra, a foglalkozások fejlődéstörténetére (eszközhasználat, alkotási folyamatok) és jelentőségére.
A kreatív képességfejlesztés szakaszában a fiatalok megismerhetik a szövés/vesszőfonás gyakorlatát, kézbe veszik az alkotáshoz szükséges alapanyagokat és eszközöket, elsajátítják a termékek előállításának gyakorlati lépéseit, technikáit.
A kézművesség területén szervezett programsorozatok lezárásaként egy intenzív produktív szakaszt valósítunk meg, melynek végén az elkészített tárgyak bemutatásra kerülnek egy kiállítás keretében.

 

A foglalkozásokat vezeti:
vesszőfonás:  Lakatos Péter
szövés: Rostás Katalin

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 8

Tegnap 29

Héten 141

Hónapban 525

Összesen 55768

Jelenleg 12 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.