BESZÁMOLÓ
 
 
ROMA-NEMZ-CISZ-21-0339 támogatás összege: 1.500.000 Ft projekt cím:
A Hodászi Roma Tájház, Alkotóház és Biztos Kezdet Gyerekház tevékenységének támogatása
A pályázatban megítélt támogatás lehetővé tette, hogy az Alkotóház és a Gyerekház folyamatosan nyitva álljon a helyi lakosok, és főként a szegregátumban élők számára. A közüzemi díjakat kitudtuk fizetni a támogatásnak köszönhetően. Az épületeinken elvégeztük a szükséges felújításokat annak érdekében, hogy a foglalkozásainkon résztvevőket és az idelátogató turistákat rendezett környezetben tudjuk fogadni. Megpróbáltunk szociálisan segíteni a rászoruló családokat a ruha adományainkkal, tartós élelmiszerrel- és egy családnak gyermekágyat adományoztunk. A telefont, internetet, a fénymásolót és a nyomtatót egész évben ingyenesen használhatták a rászoruló családok. Segítettünk az ügyfélkapu-, az internetbank használatában vagy email címet nyitottunk az ügyfelek kérésére. Cserébe részt vettek a virágok- és a faültetésben, amit az Alkotóház és a Gyerekház udvarára szerveztünk, valamint amikor vendégek érkeztek hozzánk, akkor szívesen segítettek a vendéglátásban, sütemények elkészítésében. Tervezett programjainkat igyekeztünk megvalósítani, de sajnos a covid járvány ennek több alkalommal határt szabott. A Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve, maszkokat és tisztítószert osztottunk a rászorulóknak. Továbbra is együttműködtünk a Nyelvtudományi Kutatóközponttal, ahol az egyesületünkből hárman segítettek egy gyermekszótár szókészletének bővítésében, tovább gyűjtöttük a roma utóneveket, és megnéztük, hogy hol, milyen cigány nyelvű feliratok léteznek a faluban a különböző közintézmények épületeiben valamint a temetőben. A „mese a házban" programunk során a járvány miatt sajnos csak két mesemondót tudtunk megszólítani. A tájházban középiskolás fiataljaink hallgatták meg a két mesemondó egy-egy meséjét, majd közösen főztünk. A Festménykiállításokat szerveztünk „mesélő spaletták" címmel, ahol cigány és nem cigány festők munkáiból 30 db alkotást mutattunk be a közönségnek Kántorjánosiban a közösségi házban és Komlón a tanodában. Ebben a két közösségben mutattuk meg azt a fotókiállítást, amely a hodászi madzagóvoda létrehozását mutatja be, Rézműves Mihályné Lina cigány származású óvónő munkássságának köszönhetően. A kiállítás részeként motivációs beszélgetést tartottunk. A Gyerekházban megünnepeltük a karácsonyt, díszeket készítettünk a fára és süteményt sütöttünk. A mikulás ajándékokat idén házhoz vittük azoknak a szegényebb családoknak, akikkel évközben dolgoztunk. Farsangra készülve jelmezekkel támogattuk a kisebb gyermekeket. Az alkotóházban helyet biztosítottunk több olyan foglalkozásnak, amely a nyírbátori és mátészalkai kistérségen élő pedagógusok, szociális munkások szakmai fejlődését szolgálta (népi kézműves műhely, előadások a covid járvánnyal kapcsolatosan. Folyamatosan helyet biztosítunk a helyi cerhara folklór együttesnek, próbák tekintetében. Az együttes tagok jelenleg már visszasegítenek az egyesületnek, hiszen általános iskolás koruk óta figyelemmel kísértük és segítettük őket. Büszkék vagyunk arra, hogy a nyíradonyi általános iskolások és a Debreceni Károli Gáspár Református Egyetem diákjai és a református roma szakkollégium hallgatói jöttek el hozzánk megtekinteni a roma kultúra tárgyában végzett munkáinkat. A látogatás alkalmával bevontuk a helyi református egyház és a görög katolikus roma felekezet lelkészeit, hogy együtt mutassuk meg azokat a jó gyakorlatokat, amit közösen alakítottunk ki a településen. Jó kapcsolatot ápolunk az említett két egyház képviselőivel, közös szakmai programjaink vannak. Együttműködünk a Budaörsi Tanoda és a Humanae Vocis Alapítvány vezetőségével, akik a főként a Cerhara együttes zenei fejlesztésében segítenek. A nyírmihálydi és a nyírkátai roma civil szervezetek -Fogd meg a kezem, Együtt Segítsünk Egymáson- elnökeivel támogatjuk egymás munkáját a közösségfejlesztés, a szociális tevékenység, és a jobb információáramlás tekintetében.
 
 
 
Csatolmány:
Download this file (Beszámoló.pdf)Képek a beszámolóhoz[ ]2669 kB

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 12

Tegnap 29

Héten 145

Hónapban 529

Összesen 55772

Jelenleg 7 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.