A Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda a Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iroda munkatársaival és a Czinka Panna Népfőiskola Egyesülettel együttműködve megtartotta a "Pántlika" Női Teaház Klub foglalkozását 2015. október 30-án (pénteken) a hodászi Alkotóházban. A hét alkalomból álló programsorozaton olyan témákat kívánunk érinteni, amellyel támogatni kívánjuk a helyben élők életszemléletének alakítását, emellett irányt mutatunk a közművelődés és közösségi gondolkodás módszertanához.


A pénteki klub foglalkozás után azt mondták a helyiek, hogy "ez most jobb volt mint az első,  mert mi is csináltunk közben valamit, és ez jó volt."  Az előadó irányításával fűszervajat készítettek  és  irodai torna gyakorlatokat végeztek a résztvevők, mindezt az egészséges táplálkozás témáját érintve. A klub előtt, arra gondoltam, hogy hogyan lehet majd erről a témáról beszélni olyan falusi résztvevőkkel, akik jellemzően nagyon figyelnek arra, hogy a havi jövedelmükből mit  vehetnek, hogy a család legalább naponta egyszer meleg ételhez jusson. Hogyan lehet az egészséges táplálkozásról és a mozgásszegény életmódról szégyenérzetet nem keltve beszélni? Gönczi Julianna szakértő érzékenysége és a résztvevők aktív bevonása segített az ismeretek átadásában és befogadásában anélkül, hogy az említett téma bárkiben negatív élményt váltott volna ki. Ha egy üzenetben szeretném megfogalmazni az előadás céját, akkor azt mondhatom: Figyeljünk jobban a szervezetünkre, legyünk tudatos vásárlók, és ne legyünk az utolsók a sorban, ha problémát észlelünk az egészségünk területén!

Ezen a héten a klubfoglalkozás alkalmával a vállalkozóknak szeretnénk segítséget nyújtani, közgazdász és pénzügyi szakemberek bevonásával. Ezzel párhuzamosan ingyenes szemészeti vizsgálatot fogunk tartani, amelyre szeretettel meghívunk mindenkit, aki szükségesnek tartja a vizsgálatot.


szöveg: Rézműves Melinda;

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 14

Tegnap 29

Héten 147

Hónapban 531

Összesen 55774

Jelenleg 6 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.