SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Pályázati azonosító szám: EFOP-1.3.4-16-2017-00021

Dátum: 2021.10.03

A foglalkozás/rendezvény címe: Cigánykerék Vándorkiállítás

 

Helyszín: Kántorjánosi

 

A foglalkozás/rendezvény célja:

A kiállítás során egyrészt a Nagyapám Kincse Program kiállítási anyaga kerül bemutatásra, amely fotókon keresztül bemutatja 7 nyírségi település roma és nem roma néprajzi és táji értékeit. Emellett a hodászi madzagóvoda kiállítási anyaga emléket állít és felhívja a figyelmet az ország első roma nemzetiségi óvodájára és annak alapítójára, mint példaképre. A „Mesélő Spaletták”  kiállítási anyagán keresztül roma és nem roma festőművészek alkotásait kívánjuk népszerűsíteni.

 

Résztvevők köre:

Helyi roma és magyar lakosság

 

Megvalósult program leírása:

A programot a helyi Tudás Házban tartottuk. A kiállítást az egyesület elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a program fontosságát a falusi közösségek életében, és kulturális örökségeinek feltárásában. A közönség soraiban sokan ismerték Rézműves Mihályné Linát, mint óvodaalapítót. A közösségben példaként szokták említeni a szorgalom és a tanulás értékhordozójaként. A közös beszélgetés alkalmával elmondták, hogy mennyire büszkék arra, hogy korábban az egyesület elnöke biztatására a helyiek is részesei lehettek az értékfeltáró munkának, amit a Nagyapám Kincse anyagban most viszontláthattak. A festménykiállítás a tehetséggondozás oldaláról ragadta meg a fiatalabbakat.

{galley}44{/gallery}

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 10

Tegnap 29

Héten 143

Hónapban 527

Összesen 55770

Jelenleg 5 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.