SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Pályázati azonosító szám: EFOP-1.3.4-16-2017-00021

Dátum: 2018. 10. 11.

A foglalkozás/rendezvény címe: "Nem baj, ha az álmainknak nincsen határa" című film bemutatása

Helyszín: Nyírkáta, Általános Iskola

 

A foglalkozás/rendezvény célja:

A filmvetítés keretében találkozhatunk roma és más hazai nemzetiségek dokumentum- és játékfilmjeivel, régi és a legfrissebb alkotásokkal. A programban olyan filmeket vetítünk, amelyekről érdemes a vetítés után közösen beszélgetni kulturális, nyelvi, társadalmi és filmesztétikai szempontból egyaránt.

A vetítés célja a Magyarországon élő hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok (így különösen a romák) segítése az egyetemista roma fiatalok vallomásain, élettörténetein keresztül, hogy tudják az esélyegyenlőség mindenki számára biztosított. A hátrányok kiegyenlítése egy folyamat, amit az egyéneknek saját maguknak akarni kell. Ezáltal lehetőséget teremtve egy jobb életformára, megélhetésre és anyagi biztonságra.

 

Résztvevők köre:

Továbbtanulás előtt álló 7-8. osztályos fiatalok, pedagógusok

 

Megvalósult program leírása:

A Czinka Panna Roma Népfőiskolai Egyesület valamint a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) által létrehozott ösztöndíjprogram és az abban dolgozó fiatalok megismerése. A film az ösztöndíjprogramot, az ösztöndíjasok tanuláshoz való viszonyát valamint a társadalomban történő beilleszkedésüket kívánja bemutatni. A „Cigányok Jöttek - "Nem baj, ha az álmainknak nincsen határa" című film bemutatása „Nemzetiségi filmnapok a Nyírségben és Szatmárban” című programunk keretében valósult meg Nyírkátán a helyi Általános Iskolában.

A film roma egyetemistákról szól, akik felsőoktatásban tanulnak. A vetítés előtt beszélgetést kezdeményeztünk a fiatalokkal, tudni szerettük volna, hogy kinek milyen továbbtanulási terve van. A jelen lévő diákok közül többen szakmunkásképzőben és csak néhányan szeretnének gimnáziumban továbbtanulni. Voltak, akik még nem döntötték el, hol és mit szeretnének tanulni. Ahogy Nyírbátorban itt is megfigyelhető volt, hogy több diák nem volt motivált a kérdésben, még nem igazán foglalkoztak a továbbtanulással, úgy éreztük, hogy nem igazán volt ez még beszédtéma a családban. Mivel az osztályteremben történt a vetítés, ezért többször motiválni kellett őket arra, hogy figyeljenek a filmre. A pedagógusok javasolták, hogy a filmet a szülőknek is mutassuk meg, mert akkor jobban támogatni fogják a gyermekeik továbbtanulását. A filmet letöltöttük és a mentoron keresztül átadtuk az iskola pedagógusának.  A filmnek aktualitása volt ebben a közösségben. A film után közösen beszélgettünk a filmben szereplő egyetemistákról, és vontunk párhuzamot a helyi diákok szociokulturális helyzetével. A film mondanivalója példaként szolgált arra, hogy bármilyen nehéz körülmények közül is ki lehet törni és elérni az álmainkat roma és nem roma származástól függetlenül. Egy kis hittel és akarattal elérhetjük céljainkat, amit a szereplők személyes példákon keresztül be is mutattak számunkra.

A rendezvény után néhány fiatal jelezte, hogy szeretne részt venni a hodászi programjainkon. Reméljük, hogy segítettük kimozdítani őket a mindennapi életformájukból és reményt adtunk nekik, hogy akarjanak változtatni a jelenlegi helyzetükön.

A rendezvény ideje alatt jelenléti ív és fotódokumentáció készült.

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 26

Tegnap 39

Héten 144

Hónapban 456

Összesen 43236

Jelenleg 3 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.