Hodász település lakossága 3500 fő, ennek 51%-a cigány származású. A hodászi cigánytelep 4 utcából áll, ebből az Ady Endre utcán kezdtük el megszépíteni és jobbá tenni az itt lakók környezetét. A telepen lakók házai az 1970 -es években épültek a telepfelszámolás idején. A lakók "Cs", azaz csökkentett értékű házakban élnek. A Hodászi Roma Tájházat működtető Rromanes Egyesület összefogott a település Polgármesteri Hivatalával és az utcaközösség tagjaival, annak érdekében, hogy otthonosabbá tegyük a környezetünket és előkészítsük a falusi turizmushoz méltó, vendégváró környezetet. Nagy János polgármester vállalta, hogy   egyenlőre 10 család kertjét az Önkormányzat saját költségén felszántja és vetőburgonyával támogatja. Az egyesület további adományozókat keresett, így nem csak azoknak tudtunk kevéske veteményt adni, akiknek felszántottuk a kertjüket, hanem azoknak is, akik önerejükből felásták a házakhoz tartozó 800 négyszögöles kerteket. A közmunka programban résztvevő kollégák felkapálták a házak előtt lévő utcaszakaszt, amit a lakókkal közösen füvesíteni és virágosítani fogunk. Szeretnénk ha további terveinkhez, például a házak külső falazatának vakolásához, festéséhez hasonló jószívű adományozókat találnánk. Természetesen várjuk azok jelentkezését is, akik veteményekkel, önkéntes munkával, kerti szerszámokkal, és szakmai támogatással szeretnének részt venni a közösség életében. (további információ kérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen)

Szeretném megköszönni a program támogatóinak önzetlen segítségét:

- Nagy János polgármester/a program anyagi és szakmai támogatása

- Likvácsik Zsolt alpolgármester/a program szakmai támogatása

- Simon Attila képviselő/2 zsák vetőburgonya adományozása

- Sepovics András magánszemély/2 zsák vetőburgonya adományozása

- Lakatos Sándor Gabi magánszemély/ 2 zsák fűmag adományozása

- Rácz Ferenc NEEKA Alapítvány, Nyírmeggyes/3 zsák borsó, 3 zsák zöldbab, cékla, bazsalikom, uborka adományozása

- Nagy Zoltán őstermelő, Nyírkáta/6 zsák vetőburgonya adományozása

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 20

Tegnap 30

Héten 50

Hónapban 362

Összesen 43142

Jelenleg 5 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.